A Barcza-BEAC - 1992-1999

A BEAC-nak 1992-ben nem volt ifjúsági csapata, a Barcza ifiknek meg felnőtt csapatokban nem volt módjuk megmérettetni magukat. Összefogott hát a két egysület, hogy közösen versenyeztessék az ifiket, neveljék a felnőttek utánpótlását. 1992 július 1 óta közösek a Barcza és a BEAC edzései.

A Barcza-BEAC ifjúsági és felnőtt csapatai gyorsan erősödni kezdtek. 1992-ben 1, 1993-ban 2, 1994-ben már 4 csapatot indítottunk az országos ifjúsági csapatbajnokságban. A sorozat folytatódott: 1995-ben 5 csapat, 1996-ban és 1997-ben 6 csapat 1998, 1999, 2000-ben 7 csapattal és 2001-2004 között 8 csapattal vettünk részt az oszágos ifjúsági sakkcsapatbajnokságon, ezzel is igazolva, hogy 1995 óta a legnagyobb létszámú ifjúsági műhely a miénk.

Hogy a minőségi munka sem hagyott sok kívánnivalót maga után, arra 3 db. ötödik, 2 db. negyedik hely , 2 bronzérem és egy ezüstérem után 2000-ben és 2001-ben elnyert országos ifjúsági csapatbajnoki címünk méltó választ adott. Ezt négy paksi arany előzte meg és három követte, de így is messze mi vagyunk a második legeredményesebbek.

A BEAC felnőtt csapata 1992-ben feljutott az OB1-be, ahonnan három év múlva 1995-ben kiesett. Ugyanebben az évben azonban öröm is ért bennünket: a Budapesti felnôtt sakkcsapatbajnokság első osztályában 3. lett a BEAC II. , és osztályozót játszhatott az OBII.-be jutásért. Azt megnyertük a Láng Vasas ellen, s így feljutott második csapatunk – immár az ifik segítségével - az OBII.-be. Ebben az idényben amúgy már négy felnőtt csapatunk játszott az országos és budapesti bajnokságok csoportjaiban.

A Barcza-BEAC utolsó éve, 1998-1999:

Újabb három év elteltével 1998-ban végre sikerült a döntő részben immár ifikből álló csapatnak bajnokságot nyernie az OB1B-ben, MINTA-BEAC néven és ugyanebben az évben kiesett az MTK. A BEAC átadta legjobb ifijeit az MTK-nak, majd visszaléptette bajnokcsapatát az indulástól, így az MTK a szerencsés bennmaradó helyen végzett, viszont az MTK a csapat irányítását átengedte a BEAC-nak. Így azon játékosok legnagyobb része, akik megnyerték a bajnokságot együtt maradva NB1-esek lettek, és elméletben a BEAC és az MTK szponzora (egy ismert festékgyártó) összefogva a csapat mellé állt, gyakorlatban azonban nem fizettek többet semmit. És a csapatból az MTK-ból benn maradt profik, akik a sakkból éltek, kényszerűen abbahagyták a játékot. Nem álltak ki a meccsekre és emiatt a csapatot, az MTK csapatát, amely fele részben BEAC ifikből, fele részben MTK nagymesterekből állt, kizárták a bajnokságból. Az MTK sakkszakosztálya átmenetileg megszűnt és csak 2004-ben alakult újjá 2 fővel - ők korábban a Barcza játékosai voltak.

1998/99 évben bajnokságot nyert Budapesten a Barcza-BEAC közös csapat - harmadik csapatunk a hat felnőtt csapat közül. Miután a BEAC-nak már volt NB2-es csapata, a Barcza Gedeon SC élt az indulás jogával. Ezzel (újra) létrejött sakkjog szempontjából is az önálló Barcza Gedeon SC. Addig az ifi csapatokat hívták Barczának, a felnőtt csapatokat - BEAC-nak

A gazdasági elkülönülés már 1994-ben részlegesen megkezdődött, sőt ebben az értelemben teljes összefonódás nem is létezett. A fővárosi bíróság 1992 április 22-én vette nyilvántartásba az 5 évvel előtte megalakult egyesületet. 2001.08.08-án született az a beadvány, mely szerint a BGSC ügyvezető elnöke Ádám György lett, és kérjük a bíróságot, ezt jegyezze be.

Gazdasági életünk:

A gazdasági elkülönülés már 1994-ben részlegesen megkezdődött, sőt ebben az értelemben teljes összefonódás nem is létezett a Barcza és a BEAC között. A Barcza gazdasági tevékenységet eleinte nem folytatott, 2001.08.08-án született az a beadvány, mely szerint a BGSC-nek ügyvezető elnöke is van. A fővárosi bíróság 1992 április 22-én vette nyilvántartásba az 5 évvel előtte megalakult egyesületet, de a pénzügyeinket ekkor még a BEAC intézte.

Jelenleg a sakkszakosztály még mindig az ország talán legszegényebb NB-s egyesülete, de a szülök - és Kőbánya - támogatásának köszönhetően a gyerekcsapatok mindenhová eljutnak. Jelenleg a BEAC sakkszakosztályának anyagi helyzete nagyon bizonytalan és a Barcza támogatása nélkül nem tudna megmaradni.