Az egyesület kialakulása
Részlet az egyesület 1992-ben írt támogató-kereső leveléből:
"A Barcza Gedeon Sakk Egyesület 1987-ben alakult Ősz Gábor tanító, sakkoktató tanítványaiból, a X. ker. Száva utcai általános iskolában, majd ezt követően az Újhegyi sétány iskolájába került át tanítójával a csapat. Sok Kőbányai gyerekkel szerettette meg a sakkozást, és emellett a megalakulás évében az iskola csapata nyerte a felszabadulási kupát, és egy évvel később megvédte azt. 1988-ban már a kerületi kisdobos leánybajnokság megnyerésével is büszkélkedhetett, majd az alsó tagozatosok (9 év alattiak) diákolimpiáján Budapesti bajnokságot nyert az újabb iskola csapata.
1990 óta új iskolában, Újpesten a Langlet Valdemár nevét viselő iskolában tanít Gábor bácsi, de nem lett hűtlen kőbányai neveltjeihez sem. Mindkét iskola csapata sikerrel vesz részt a Budapesti gyermekversenyeken, s a Barcza Gedeon Sakk Egyesület csapata immár a Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság harmadik osztályába is nevezhetett.
Minthogy immár havi rendszerességgel rendezett a Barcza Gedeon Sakk Egyesület tagjai számára nyílt sakkversenyeket, ahová szeretettel vártak kezdő vagy már más egyesületben sakkozó gyerekeket, egyre többen csatlakoztak klubunkhoz.
1992 nyarára a versenyeinken résztvevő, vagy edzéseket látogató gyerekek száma elérte a negyvenet, s közülük többen komoly tehetségek ..."