Bronzérmek (a tolvajok csodálatos városából), Prágából

Néhány kellemetlen incidens tette kevésbé örömtelivé azt a sakkünnepet, amelyet vendéglátóink gondos szervezéssel és sok munkával készítettek elő számunkra és a Prágába érkező többi külföldi gyerekcsapat számára 2005.06.08-13 között. Egyik magyar autót érkezésünk éjszakáján feltörték, a Vencel téren hivatásos túristafosztogató pénzváltók és büfések tették kellemetlenné a szép látványosságokkal amúgy nagy számban rendelkező város élvezetét. Mindenkit melegen lebeszélek, hogy gondtalan túristaként Prágába látogasson, de ha nagyon tud vigyázni magára, ám lelke rajta. Amúgy is pechünk volt, elromlott a másik autónk is, több százezer forint a kár, közte két mentesítő autó kiutazása Prágába - Köszi, Zsóka, Robi.

Sakkozni azonban érdemes eljönni, a mieink is így tettek, és nem bánták meg. A Barcza Gedeon SC csapata képviselte Magyarországot, Bednay Bence, Martin Béla, Zsipi Alex Márk és Simon Zsófia összeállításban, és nagyszerűen kitettek magukért: magabiztosan szerezték meg a harmadik helyet Oroszország (Szent-Pétervár), Lengyelország (Gorzow) képviselői mögött, de Csehország (Prága), Ukrajna (Kijev) , Németország (Köln) és Litvánia (Ejsziski) képviselői előtt. A versenyen végül is 7 ország 17 csapata, köztük 11 külföldi csapat indult el.

Egyéniben egyenletesen jól szerepelt mindenki: az első táblások között Bence 6 ponttal 9 meccsből a 4. lett. Martin Béla a másodikon 5 ponttal a hetedik, Zsipi márk a harmadikon 5,5 ponttal a negyedik, míg Simon Zsófi a leányok között 5 ponttal a hetedik. A versenyt záró 11 fordulós villámversenyen Bence 4 Szent-Pétervári sakkozó közé beékelődve 3. lett 8 ponttal, Béla 6,5, Márk 5, Zsófi 4,5 pontot szerzett.

Itt azonban a csapatverseny volt a lényeg, amelynek az egyéni pontok is áldozatul eshettek és estek is: miután meccspontra ment a számítás, 2-1 arányú vezetésünk esetén az ellenfél döntetlen ajánlatát előnyösebb állásban is el kellett fogadni játékosainknak, mi ezt megtettük, és jól tettük, Kijev viszont kétszer is pontot vesztett oktalan harcosságért - toporzékolt is vezetőjük. Nekem csak csendben hullott a hajam egy-két csúf elnézés miatt, de összességében ezúttal a mieink jobban játszottak az időzavarokban ellenfeleinknél. Na, mondjuk, nem mindig és nem mindenki...

A csapatversenyben pedig három csapat emelkedett ki a mezőnyből, öröm, hogy a mieink ott voltak köztük, pedig Élő pontszám szerint csak a középmezőnybe voltunk várhatók. A középmezőny pedig őrült szoros lett: a negyedik és a tizennegyedik között egyetlen győzelemnyi különbség mutatkozott! Szép díjak közül választhattuk ki a nekünk leginkább tetszőt, sok baráti meghívást kaptunk, és mindenki jól érezte magát. Jövőre, veletek ugyanitt - óvatosabban ...
Ádám György